Most leírhatnám pontról pontra, hogy miképpen történtek a dolgok. Azonban ezen információk ismeretére azok méltók, kiket meghívtunk. Sorry everyone else.
Nem fogok írni a házasság intézményéről, a szerelem dolgairól, erről a google széleskörű tájékoztatást ad.
Írok inkább az emberekről, mert bizony mondom néktek, sok minden kiderül. Elkerülhetetlen, hogy emberek más "polcra" kerüljenek az ilyen események után. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csak és kizárólag kellemes meglepetés ért, vagy egy-egy egyén megerősítette helyzetét abban a bizonyos elméleti körben, ahova azokat számoljuk, akikre számíthatunk. A barátok, akik "londonországból" utaztak a lagzira, vagy aki pénzt időt és szintén külföldöl a korábban történő hazautazást sem sajnálta a legénybúcsúm megszervezéséből, vagy az aki reggel még sugárban hányt és bár hót sápadtan, de csak megjelent estére a "kanbulin". A család szintúgy odatette magát. A szülők a szervezéssel, díszítéssel. Volt családtag, aki egész hétvégén alig aludt, mert hogy szintén németországból jött haza, úgy hogy pénteken még dolgozott, majd utazott, részt vett az előkészületekben, helyt állt a lagzin, majd másnap utazott vissza. Édesanyám háza inkább hasonlított egy csatatérre. Olyan csatatérre persze, ahol gyertyákkal, díszlet elemekkel, mindenféle egyéb dekorációs kellékekkel háborúztak. Elkerülhetetlen és hasznos dolog, hogy egy esküvőn megerősödnek családi, baráti és ismeretségi kötelékek.
Aztán miután mindenki jól lakott, kitáncolta és beszélgette magát, otthon nyugovóra tér. Másnap az ember elméjét még leköti a friss élmény, a ruhák, tálcák és egyéb dolgok visszavitele... stb. No ezután jön az egész oroszlán része. Mert hogy az amúgy is szűk baráti kör nagy része, akik imitt amott, sokszor nálunk szálltak meg, elindulnak vissza külföldre. Miután mindenen túl vagy, elbúcsúztál barátoktól, elindulnál nászútra. Csakhogy kiderül, hogy otthon maradt valami. Miközben újdonsült feleséged kint megvár a kocsiba és te belépsz a házba. A házba amelybe az elmúlt időben ment a nyüzsgés és szinte minden este vendégeltél valakit, most pedig csend van és üresség. Ez a csend kíméletlenül vág pofán és jön a felismerés, hogy vége. És nem a kaja hiányzik, nem a nyüzsgés és nem a figyelem vagy a nászajándékok tömkelege, hanem a barátok, akiknek a hangját csak hangszórón keresztül hallhatod isten tudja meddig. Ilyenkor az ember ha nem talál kapaszkodót, képes lehet a saját depressziójába zuhanni. Ilyen kapaszkodó lehet, a lehetőség, hogy az informatika segítségével csak tudunk beszélni egymással, még ha nem is koccinthatunk. Ilyen kapaszkodók, az itthon maradt barátok, például amelyik képes 2 óra hosszás kalandtúrára indulni egy 30 méteres úton, hogy hozzon neked portólikói rumot. Ilyen kapaszkodó a jövő tervezés.
Tudnunk és tudatosítanunk kell, hogy az élet itt nem állt meg. Vissza állunk a nagybetűs életünkbe. Meg van mindenünk, szeretjük a munkánkat. Ha nem is élünk mind egy országban, vannak barátaink, családtagjaink akikre számíthatunk, külföldön és itthon egyaránt. Lesz még kihúzva az az asztal, hogy körbe tudjuk ülni, nem lesz ideje a pornak megülni a poharakon, hiszen a most már hivatalosan is "Kiss ház" szívesen lát és fogad minden rokont, barátos és ismerőst akár egy kávé, akár egy 3 fogásos vacsora, vagy több napos vendéglátás erejéig is. Bár felújítás miatt lekerült, eredeti terv szerint is vissza fog kerülni a nappali falára a latin felírat ami annyit tesz:
Nem fogok írni a házasság intézményéről, a szerelem dolgairól, erről a google széleskörű tájékoztatást ad.
Írok inkább az emberekről, mert bizony mondom néktek, sok minden kiderül. Elkerülhetetlen, hogy emberek más "polcra" kerüljenek az ilyen események után. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csak és kizárólag kellemes meglepetés ért, vagy egy-egy egyén megerősítette helyzetét abban a bizonyos elméleti körben, ahova azokat számoljuk, akikre számíthatunk. A barátok, akik "londonországból" utaztak a lagzira, vagy aki pénzt időt és szintén külföldöl a korábban történő hazautazást sem sajnálta a legénybúcsúm megszervezéséből, vagy az aki reggel még sugárban hányt és bár hót sápadtan, de csak megjelent estére a "kanbulin". A család szintúgy odatette magát. A szülők a szervezéssel, díszítéssel. Volt családtag, aki egész hétvégén alig aludt, mert hogy szintén németországból jött haza, úgy hogy pénteken még dolgozott, majd utazott, részt vett az előkészületekben, helyt állt a lagzin, majd másnap utazott vissza. Édesanyám háza inkább hasonlított egy csatatérre. Olyan csatatérre persze, ahol gyertyákkal, díszlet elemekkel, mindenféle egyéb dekorációs kellékekkel háborúztak. Elkerülhetetlen és hasznos dolog, hogy egy esküvőn megerősödnek családi, baráti és ismeretségi kötelékek.
Aztán miután mindenki jól lakott, kitáncolta és beszélgette magát, otthon nyugovóra tér. Másnap az ember elméjét még leköti a friss élmény, a ruhák, tálcák és egyéb dolgok visszavitele... stb. No ezután jön az egész oroszlán része. Mert hogy az amúgy is szűk baráti kör nagy része, akik imitt amott, sokszor nálunk szálltak meg, elindulnak vissza külföldre. Miután mindenen túl vagy, elbúcsúztál barátoktól, elindulnál nászútra. Csakhogy kiderül, hogy otthon maradt valami. Miközben újdonsült feleséged kint megvár a kocsiba és te belépsz a házba. A házba amelybe az elmúlt időben ment a nyüzsgés és szinte minden este vendégeltél valakit, most pedig csend van és üresség. Ez a csend kíméletlenül vág pofán és jön a felismerés, hogy vége. És nem a kaja hiányzik, nem a nyüzsgés és nem a figyelem vagy a nászajándékok tömkelege, hanem a barátok, akiknek a hangját csak hangszórón keresztül hallhatod isten tudja meddig. Ilyenkor az ember ha nem talál kapaszkodót, képes lehet a saját depressziójába zuhanni. Ilyen kapaszkodó lehet, a lehetőség, hogy az informatika segítségével csak tudunk beszélni egymással, még ha nem is koccinthatunk. Ilyen kapaszkodók, az itthon maradt barátok, például amelyik képes 2 óra hosszás kalandtúrára indulni egy 30 méteres úton, hogy hozzon neked portólikói rumot. Ilyen kapaszkodó a jövő tervezés.
Tudnunk és tudatosítanunk kell, hogy az élet itt nem állt meg. Vissza állunk a nagybetűs életünkbe. Meg van mindenünk, szeretjük a munkánkat. Ha nem is élünk mind egy országban, vannak barátaink, családtagjaink akikre számíthatunk, külföldön és itthon egyaránt. Lesz még kihúzva az az asztal, hogy körbe tudjuk ülni, nem lesz ideje a pornak megülni a poharakon, hiszen a most már hivatalosan is "Kiss ház" szívesen lát és fogad minden rokont, barátos és ismerőst akár egy kávé, akár egy 3 fogásos vacsora, vagy több napos vendéglátás erejéig is. Bár felújítás miatt lekerült, eredeti terv szerint is vissza fog kerülni a nappali falára a latin felírat ami annyit tesz:
Aranyam és ezüstöm nincs nékem, de amim van azt adom...