91 november 13-án őseim a Kiss Tibor nevet adták nekem, azóta együtt élek ezzel a jelzővel. Interneten személyiségi védelmem érdekében többnyire használt nickname:Liverfler, ezt kéretik használni imáitokban.
Szeretem a kellemes dolgokat, nem kedvelem a kellemetleneket. Napi 3 étkezést nélkülözni nem igen szoktam, de lehetőség szerint élek a 2. vacsora jogával. Nemi irányultságom régi módi, a női formák jobban érdekelnek, mint példának okáért, a szőrös férfi seggek. Ennek bizonyítékaként szolgálhat, hogy együtt élek menyasszonyommal.
Róla annyit kell tudni, hogy jó nő létének ellenére nem ijed meg a fazéktól, vagy a kétkezű munkától, azonban frász hozza rá minden féle és fajta pók, bogár, méhecske, darázs, egér, hernyó, sáska és velociraptor. Azonban növény szeretetéről tanúskodik az idén tavasszal 2,5 nm-esre növelt virágoskert, melyben asszem 3-4 féle virággal is termelteti a nektárt a méheknek, akiket amúgy nem szeret. (fuck logic).
Én egy forgácsolással foglalkozó kicsi, ám nagyszerű cég nagyszerű alkalmazottja vagyok. CNC gépen nyomkodok gomokat és csinálok úgy, mint aki ért hozzá. Eddig az összes hibátlan munkámat jól csináltam meg. Csak azt rontottam el ami rossz lett, de ezekre mindre van valami hosszú és kacifánzos magyarázatom, kifogásom.
A blogom indításának célja önterápiás jellegű. Nem, nincs pszihés problémám, ebben megegyeztünk mind a 13 bennem lakó személyiséggel a mulkori képzelet földén, a tündékkel együtt tartott megbeszélésünk alkalmán. Itt, ezen a blog oldalon elmondhatom a véleményem anélkül, hogy meg kéne hallgatnom másét és ez nekem így jó. Majd azért valami komment szekciót beiktatok, hogy ha valaki kötelezőnek érzi, hozzászolhasson és én ne foglalkozhassak vele, de ez mellett így helyt tudok adni a nekem szánt magasztalásnak és dícséretáradatnak, melyre számítok is, annak ellenére, hogy sehol nem fogom reklámozni az oldalt. Nem készült még fel teljesen az emberiség arra, hogy megosszam tudásom és gondolatom, ezzel veszélyeztetve a nyugodt és lassú szellemi és kultúrális fejlődését a világnak.
Ennyi volna így első körben.